Köszönjük 2019. Summary és a jövő

Happy Hours anywhere. Rent the heat.

Idénre meglehetősen felpörögtek az események és úgy tűnik, hogy végre kis mozgó szaunánk is megtalálja helyét a magyar közösségben. Nem volt kis munka, de úgy néz ki küldetéstudattal zárul az év, ezért Szeretnénk mindenkinek megköszönni minden egyes apró, vagy épp óriási segítséget és meghívás amit idén kaptunk.

Javítgatások, kalandok, meghívások. Nem toltuk túl mert a jókedv fontos, de így is az évben körülbelül 30 helyszínen jelentünk meg, az elégedett vendégek száma üti a 150-et.

Az idei tapasztalatok azt mondják és ahogy azt sejtettük is, egyedi, privát és akár több napos szaunapiknikjeink egyre több érdeklődőt vonzanak. Egy ilyen piknikkel sikeresen visszük hírét a szaunakultúrának oda is, ahol erre nem számítanak. Fürdőbe bárki mehet, de az viszonylag ritka, hogy a szauna jön hozzád. Kizárólag csak azt a szauna-érzést visszük el neked, amit TE magad szeretnél átélni, így akár ismered a szaunázás titkait, akár nem, nem fogsz csalódni.

Egy hosszabb szauna-pikniken, meg tudjuk nektek mutatni, vagy fel tudjátok fedezni magatok is a szauna valódi értékeit: a közösséget, a magunkra találást és az együtt töltött értékes időt amiből, egyre nehezebb eleget találni a hétköznapokban.

Az idei év folyamán sok jó emberrel ismerkedtünk meg, akik valamilyen formán mind segítettek abban, hogy ezt a különleges a feladatot amit magunkra vettünk, sikerre vihessük. Sok jó ötletünk lett, amiket főleg tőletek kaptunk. A következő évben ezek megvalósítására fogunk koncentrálni.

Köszönjük a Tavaszkertnek, aki egy számunkra is szokatlan helyszínen a Budai Arborétumba hívott minket. Tisztelettel köszönjük a meghívást a Finn nagykövetség szárnyai alatt működő Finnagorának, akik a Toldi mozi előtt. A Bajcsy-Zsilinszky úton láttak vendégül minket, a Finn filmnapok alkalmából, a nyitóvetítés előtt, ahol a rendezők is teszteltek minket. Szuperlike a Totalcar Parkoló Parádéjának, mivel Zoli jóvoltából szinte az összesen részt vehettünk idén. Imádtuk a Lupawake meghívását, ahol homokos beach-en parkolhattunk a pálmafák tövében, és hálásak vagyunk a Bartók Béla Boulevardnak is a hagyományos adventi Popup session-ért, ami telt házzal futott és persze egy elementáris köszi a Saunaboulevardnak és rajtuk keresztül a Rento -nak is.

Dr.Szauna Tomi elvitt minket egy Balaton-kerülő túrára, ahol egyúttal feldobtuk a Berényi naturista kemping egy-két napját. Szigethalmon a Fehérgém üdülőben is több sikeres piknik lefutott, ezen felül 2020-ban is szívesen adnak helyet nekünk az év folyamán. Végre leforgattunk egy rövid hangulatvideót, majd váratlanul megjelent nálunk egy Orosz forgatócsoport is. Előfordultunk néhány rádió és tv-s interjúban, lehozott minket a Blikk, kaptunk képeket az MTI-től és persze a legjobban szeretett privát meghívásainkért is sokkal hálásabbak vagyunk, mint azt bárki gondolná. Privátságuk miatt itt részleteket nem árulunk el :).

Szerencsére 2 év félkóma után B is tökéletes erőben a fedélzeten és boldogan cibálja a szaut bárhová, ahova megkérjük. Ez dicséri a német mérnökök precizitását is, de egy 27 éves autónál ez már édeskevés. Elvitathatatlan érdemei vannak az autó karbantartásában Pusztai „BimmercarWorkshop” Krisztiánnak aki nélkül a szaunánk biztosan nem mozdulna. Hozzá hasonló „típus-mentőből” már nagyon kevés van.

Lényeges is ez, mert Van egy fontos dolgunk 2020-ra, ami az autónk nélkül nem megy.

…bár ezt már az építésnél elhatároztuk, A kis „lakónak” végre meg szeretnénk mutatni Finnországot. Szeretnénk eljutni a Sauna-Ajot -ra de ez a terv egyelőre meghaladja erőforrásainkat.

Sauna-Ajot Festival
https://sauna-ajot.com

A projekt jó és egyszerű: megindulunk Budapestről az öreg (inkább örökifjú) BMW-vel, meg a szaunánkkal és útközben itt-ott megállva barátainkkal, 3-4 hét alatt felfedezzük, bejárjuk és körbeszaunázzuk Európa északi részét és szerzünk néhány nemzetközi barátot. Ez egy szép és szimpla terv, de a megvalósításhoz óriási munkára és szervezésre lesz szükség, amihez társakat keresünk.

Ha úgy érzed szívesen támogatnál, vagy követnél minket ezen a túrán kérjük jelentkezz az alábbi email címen: HELLO@SAUNATOGO.HU , a LENTI HANGULAT VÁR. Ilyet még úgyse láttál, mi meg hát, … a szaunánk még a zacsiban , bocs tervben sem volt, de már 6 éve oda vágyunk. Ha valaha kérdeznéd honnan az IHLET, … hát innen:

Easylife, északi nyár mindenhol, 80°C, szauna-sör, kolbász. Találkozunk 2020-ban is és lehet, hogy pont Finnországban

Köszönjük az eddigi segítséget és lelkes támogatást mindenkinek és reméljük lesz szerencsénk együtt piknikezni újra, akár télen, akár nyáron. Kövesd a BLOG-ot! Megírjuk hol, milyen 🙂