A NATURISTA ETIKETT, A NATURISTA VISELKEDÉSI SZABÁLYAI
Az etikett a Magyar Naturisták Egyesületének ajánlásai alapján került összeállításra.
Ha naturista szaunás eseményen veszel részt, az általános szauna etiketten kívül a következő szabályok érvényesek rád is
– A naturista közösség a meztelenséget természetes
állapotnak tekinti és a meztelenül folytatott napi közösségi tevékenységet nem hozzák
összefüggésbe szexualitással.
– A naturista közösség különbséget tesz naturizmus és nudizmus között, viselkedési szabályait is ennek megfelelően alakítja ki. A naturista közösség család-barát irányultságú és elsősorban kisgyerekes családok, párok csatlakozását bátorítja.
– A naturisták – kortól függetlenül – tegeződnek.
– A naturisták találkozáskor minden esetben köszönnek egymásnak, függetlenül attól,
hogy ismerik-e egymást.
– A naturisták meztelenek, amennyiben az időjárás megengedi, napozáskor, fürdéskor
vagy egyéb tevékenység végzése során semmiféle ruhát – különösen fürdőruhát – nem
viselnek.
– A meztelenség a vízi vagy szárazföldi sporttevékenység során is kötelező, beleértve a
strandröplabdát.
– Zenés estéken, rendezvényeken diszkókon, a meztelenség megengedett, amennyiben
nem jár együtt kihívó szexuális viselkedéssel.
– A naturista közösség család-barát szervezet, közösségünkben a nyilvános erotikus vagy
szexuális megnyilvánulás tilos, az ilyen esetekben egyesületünk ugyancsak zéró toleranciát
alkalmaz.
– A naturista közösség nem tolerálja a túlzott alkoholfogyasztást. Amennyiben nem tudod kontrollálni magad, inkább vonulj vissza a közösségi helyekről.
– Narkotikumok, kábító vagy bódító szerek alkalmazása tilos
– Strandon, napozó helyeken tartsunk megfelelő távolságot szomszédainktól és tartsuk
be a „nézni szabad, bámulni nem” elvet.
– A fotózás, filmezés csak akkor megengedett, ha ahhoz minden érdekelt hozzájárult. A
félreértések elkerülése érdekében kamerádat, telefonodat tartsd zárt helyen.
– Mindig legyen nálad saját törölköző, csak arra ülj le, higiéniai, esztétikai okokból.
– Vedd figyelembe, hogy ide a naturisták pihenés céljából jönnek, ezért kerüld a
zajongást, hangos rádiózást, egymás pihenésének zavarását.
– A trágár, csúnya beszéd vagy agresszív viselkedés nem naturistához méltó, ezért
egyesületünk nem tolerálja.
– Ne szemeteljünk, ha látunk szemetet, vegyük fel, ügyeljünk a tisztaságra.
– A naturista esemény nem ismerkedő hely. Bár a naturisták közvetlen emberek, ha
elutasítást tapasztalsz, fogadd el.
– A kisebb, ízléses testékszerek viselése megengedett, de a méretében és
elhelyezésében kirívó testékszereket egyesületünk nem tolerálja, azok szexuális
vonatkozásai miatt.
– Légy tekintettel arra, hogy kempingünk elsősorban családok számára kínálja
szolgáltatásait, viselkedésed példa a gyermekek számára
Kölcsönös tolerancia
Az egymás iránti tolerancia nem naturizmus függő. Akár ruhában vagy a nélkül,
mindig hallgassuk meg egymást. Ahány ember annyi gondolat. A vélemény kinyilvánítása
emberi jog. Kölcsönösen és kulturáltan hallgassuk meg egymás véleményét. A fölényes és
lenéző beszólás és viselkedés a véleményezőt minősíti. Az intoleráns és összeférhetetlen tagoknak nincs helyük a közösségünkben.
Kérjük ha naturista eseményen veszel részt mindíg tartsd és tartasd be a naturista etikett szabályait.
Találkozunk rövidesen és köszi hogy velünk vagytok.
A SAUNATOGO crew-ból, Mátyás, Gergely.
Like és Share a Facebook oldalunkra vagy keress az Instagram -on. Kövess, hogy találkozhassunk!
advent Aquasziget Esztergom balatonberény balatontourist Bartók Béla Boulevard bartókbélaboulevard bbb berény bogrács budapest családi csobánka drszauna fehergemudulo fehérgém Fehér Gém üdülő fesztivál finnmobilszauna Gárdonyi tér köszönjük löyly majális mobilesauna mobilszauna mobil szauna mobilszauna piknik naturista oszoly parkoloparade sauna saunaanytime saunaanywhere saunaboulevard saunatogo saunatogo chill saunatogo menni slowxmass szauna SzaunaClub szaunamester Szigethalom textilmentes totalcar túra verseny